Kézbe venni a dolgokat... nem is olyan egyszerű, pedig annak hangzik.
Élvezni az élet minden pillanatát... de ha épp szomorúságra van szükségem?
Csak a mával foglalkozni... na és mi lesz a jövőmmel? Az nagyon sok mából áll...
Olvasni, hogy többet tudj... de ha nem találod azt, amire igazán kíváncsi vagy?
Írni, hogy kiöntsd a lelked... és ha valakit nem érdekel a lelked?
Ne légy magadba zárkózó... de hát minden fejben dől el, nem?

Ezek a gondolatok foglalkoztatnak leginkább... Ugye milyen érdekes? Végre meg tudtam fogalmazni, azt, ami érdekel...
Túlságosan realista vagyok, ezt szokták mondani. De engem érdekelnek az okok és a miértek! Ez olyan nagy bűn? Szeretem, ha mindennek van eleje és vége, úgy kerek az egész.
Sokaknak ezek szamárságok, de nekem nem. Ez vagyok Én.
Annyi mindent szeretnék megtenni az életemben. De melyikkel kezdjem? Először csak magamra figyeljek, aztán másokra, vagy pedig fordítva?
A zebrák fehér alapon feketecsíkosak, vagy fekete alapon fehér csíkosak?
És egyáltalán... van ennek értelme?!