Fantázia cseppek

Hogy én mennyire utálom a hímeket! -.- Ezentúl így fogom őket nevezni... csak semmi személyeskedés.
Az a legérdekesebb az egész életemben(?) hetemben(?) napomban(?)... na mindegy... szóval hogy folyton van min gondolkozni, de annyira sok és annyira összefolynak ezek, hogy a végén meg sem tudom őket fogalmazni, és beszélni sem tudok róla! Ez normális? Hát én már biztos nem vagyok az...
Elhatároztam, hogy lazulni fogok... igen... Minek törjem magam? Jobb úszni az árral. Viszont arra is rájöttem, hogy nekem tulajdonképpen már évek óta nem teljesültek az álmaim, vágyaim... és végül tegnap este döbbentem rá, hogy ez mitől van.
Vannak ugye a gyönyörű, egyedülálló és lélegzetelállító happy end-es filmek. Manapság már mindenki elhiszi azt, amit abban a TV-nek nevezett elektromos dobozban lát. Így csak várjuk, hogy majd velünk is megtörténik valami csoda. Hiszen ha neki összejött (jelen esetben a film szereplőjének), akkor nekem is! És csak hátradőlünk várva a jószerencsét...
Egy fenét! Az álmokért meg kell dolgozni! Szanaszét vacakoltam már az életemet, pedig nagyon még el sem kezdődött... ebből elég! Tenni fogok mostmár magamért... igen, magamért és nem másokért.
Egy kicsit forradalmáros beütése lett ennek a bejegyzésnek. xP Na nem baj... Lényeg a lényeg:

Ha nem én magam irányítom a saját életem, akkor ki más?!

Ja, és még valami: Ahhoz, hogy más embereket boldoggá tegyünk, nekünk magunknak is azoknak kell lennünk.

To be continued...